A győri Krúdy Gyula Gimnázium felháborító esete mutatja, hogy életveszélyben vannak a gimnáziumok, bármikor levelet kaphatnak az igazgatók. A kormány továbbra is első számú ellenségként tekint az érettségit adó képzésekre. A Váradi András Alapítvány és az Együtt folytatja egy éve megkezdett harcát a gimnáziumok védelmében.
Épp egy éve, 2014 őszén Orbán Viktor a kormányzati ciklus legfontosabb átalakításának nevezte a közoktatás reformját, amelynek középpontjában az érettségit adó férőhelyek visszavágása és a szakiskolai képzések arányának növelése áll. Orbán és Parragh László iparkamarai elnök szerint ez a “duális képzésnek” nevezett átalakítás (amelynek egyébként nem sok köze van az emlegetett német példához) a diákok jobb elhelyezkedését szolgálja.
“Az érettségi védelmében” című tanulmányukban Magyarország legkiválóbb oktatásgazdászai keltek ki a tervezett változtatások ellen. Kutatási eredményeik szerint az Orbán-Parragh-féle javaslatok kiindulási alapja is teljesen elhibázott. A munkaerőpiacon épp hogy az érettségizettek sikeresebbek - hasonló munkaköröket összehasonlítva az az érettségivel rendelkezők foglalkoztatása és fizetése is magasabb. Egy vidéki ház árával többet keres élete során az a szakmunkás, akinek érettségije is van. A jobb alapkészségeket megszerző érettségizettek tudása nem avul el, könnyebben tudnak alkalmazkodni az egyre gyakoribb technológiaváltásokhoz. A kádári betanított munkás-Magyarország vízióját Pokorni Zoltán volt oktatási miniszter is többször élesen bírálta.
Július 1-től mintegy 300 középiskola került át a KLIK-től az NGM fenntartása alá. A bizonytalanság közepette egyértelmű kormányzati kommunikáció folyt arról, hogy ezekben a vegyes iskolákban - amelyekben szakiskolai és gimnáziumi képzés is folyik - a cél a gimnáziumi rész fokozatos elsorvasztása. Az eredeti cél az azonnali “profiltisztítás” volt, a kormány az óriási ellenállás hatására a Köznevelési Törvény 2015. júniusi módosításával átmeneti visszavonulót fújt, és lehetőséget teremtett arra, hogy az NGM alá tartozó Szakképzési Centrumok gimnáziumi képzést ne csak kifutó rendszerben, hanem hosszú távon is folytathassanak. Ez az intézkedés azonban valószínűleg szintén csak az elsorvasztások és bezárások elkenésére szolgál majd.
Az Együtt és a Váradi András Alapítvány a kormányzati szándékok nyilvánosságra kerülése óta ellenzi a tervezett “reformokat”. Pápa Levente, az Együtt alelnöke és a Váradi András Alapítvány kuratóriumának elnöke így indokolta a kiállásunkat:
“Ha a felnövekvő generációk nem válhatnak azzá, amivé szeretnének válni, akkor Magyarország egy sikertelen országgá válik elvándorlással, kudarccal, boldogtalansággal. A gimnáziumi oktatás a társadalmi mobilitás egyik kulcseszköze. Ha több hátrányos helyzetű régióban is megszüntetik a gimnáziumokat, akkor bezárulnak a mobilitási csatornák.”
Tiltakozásunkat négy vidéki városban és Budapesten tanárokkal, oktatásszervezőkkel, érintettekkel, szakértőkkel folytatott konzultációsorozattal kezdtük.
Berkecz Balázs, az Együtt elnökségének tagja blogsorozatban (#1, #2, #3, #4) hívta fel a közvélemény figyelmét a várható rombolásra és Szigetváron szervezte meg a helyi gimnázium mentőakcióját.
Szabó Szabolcs, az Együtt országgyűlési képviselője mélyére ásott a szakképzés átalakításának, írásbeli kérdést intézett Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterhez és törvényjavaslatot nyújtott be a gimnáziumok jövőjével kapcsolatban annak érdekében, hogy a közoktatásban minimum 40% legyen az érettségit adó képzések aránya.
Pápa Levente oktatási fórum-sorozatot szervezett, többek között Szigetváron, Tatán, Szeghalmon és Kaposváron, hogy helyben hívja fel a figyelmet a gimnáziumok veszélyeztetett státuszára.
Szigetvári Viktor, Pápa Levente és Szabó Szabolcs nyílt levélben fordultak a miniszterelnökhöz, melyben felhívták a figyelmét az oktatási reformok téves irányára és felszólították a korrekcióra.
"Mégis, a mai magyar oktatási rendszer – negyedszázaddal a rendszerváltás után – nem a társadalmi felemelkedést szolgálja, hanem az öröklött viszonyokat termeli újra. A Fidesz-KDNP kormánya az utóbbi 5 évben folytatott oktatáspolitikája éppen a negatív folyamatokat erősíti fel. A most felnövő generációtól veszi el a felemelkedés lehetőségét, rohamtempóban halad azon az úton, mely biztos lemaradásra kárhoztatja a jövő társadalmának jelentős részét. Ez a folyamat aláássa az egész magyar gazdaság versenyképességét, rombolja növekedés lehetőségét, ami a társadalmi feszültségek további eszkalálódásához vezet."
A kormányzati gőzhenger pedig egy ideje már beindult. Próbálják elkerülni a nagyobb felfordulást, úgy beállítani, mintha nem bezárásokról csak átszervezésekről vagy létszámarányokról lenne szó. A médiában már sok város esete is megfordult (Nagyatád, Szeghalom, Szeged, Győr, Vác), ezek közül a mostani, a győri Krúdy Gimnázium kapta a legnagyobb visszhangot, ahol többek között Varga Márk, az Együtt helyi politikusa szervezte meg a sikeres ellenállást.
A győri Krúdy felháborító esete mutatja, hogy a veszély nem múlt el. Nem tudni, hogy a kormány milyen módszerrel igyekszik majd elérni a többször kommunikált - és azóta sem cáfolt - célt, hogy csökkentsék a gimnáziumi férőhelyeket. Az állami támogatás megvágásával kényszerítik az iskolákat? 4,25-ös átlaghoz kötik a gimnáziumba jelentkezést? Folytatnunk kell a tiltakozást, mert nem tudni, melyik középiskola lesz a következő.A pirossal jelölt iskolákban a szétdarabolás során várhatóan elsorvad a gimnáziumi képzés, így nem marad gimnázium az egész térségben:
Bácsalmási Hunyadi János Gimnázium és Szakiskola
Balatonboglár - Somogyi TISZK Közép- és Szakiskola Mathiász János Tagintézménye
Balatonfűzfő - Öveges József Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium
Balmazújvárosi Veres Péter Gimnázium és Szakképző Iskola
Biharkeresztesi Bocskai István Gimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium
Celldömölki Berzsenyi Dániel Gimnázium és Szakképző Iskola Tagiskolája
Csengeri Ady Endre Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium
Csornai Hunyadi János Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium
Füzesabonyi Remenyik Zsigmond Középiskola, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
Hajdúhadház - Szilágyi Dániel Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola, Szakiskola
Hajdúnánás - Kőrösi Csoma Sándor Gimnázium, Szakközépiskola, és Szakiskola és Kollégium
Kisbéri Bánki-Táncsics Gimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola és Általános Iskola
Kiskunmajsai Dózsa György Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium
Kunhegyesi Nagy László Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium
Kunszentmártoni Gimnázium és Szakképző Iskola
Lőrinci Március 15. Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium
Martfűi Damjanich János Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium
Nagyatád - Somogyi TISZK Közép- és Szakiskola Nagyatádi Tagintézménye
Nagyatádi Ady Endre Gimnázium és Szakközépiskola
Oroszlány - Hamvas Béla Gimnázium és Szakképző Iskola
Polgári József Attila Gimnázium és Szakképző Iskola
Püspökladány - Karacs Ferenc Gimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium
Pusztaszabolcs - Szabolcs Vezér Gimnázium és Szakközépiskola
Siklósi Táncsics Mihály Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Kanizsai Dorottya Általános Iskolája
Szeghalom - Péter András Gimnázium és Szigeti Endre Szakképző Iskola Telephelye
Szigetvári Zrínyi Miklós Gimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola és Általános Iskola
Tab - Somogyi TISZK Közép- és Szakiskola Rudnay Gyula Tagintézménye
Tiszalöki Teleki Blanka Gimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium
Tokaji Ferenc Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium
Túrkeve - Ványai Ambrus Gimnázium, Informatikai és Közlekedésgépészeti Szakközépiskola
A narancssárgával jelölt iskolákban a szétdarabolás során várhatóan elsorvad a gimnáziumi képzés, így nem marad gimnázium a városban:
Aszód - Petőfi Sándor Gimnázium, Gépészeti Szakközépiskola és Kollégium
Komló - Kökönyösi Általános Iskola, Gimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola, Speciális Szakiskola, Kollégium, Alapfokú Művészeti Iskola
Rétság - Mikszáth Kálmán Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola
A sárgával jelölt iskolákban a szétdarabolás során várhatóan elsorvad a gimnáziumi képzés:
Balassagyarmat - Mikszáth Kálmán Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola
Balassagyarmati Szent-Györgyi Albert Gimnázium és Szakközépiskola
Barcs - Somogyi TISZK Közép- és Szakiskola Dráva Völgye Tagintézménye
Békés - Békés Megyei Tisza Kálmán Szakképző Iskola, Gimnázium, Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium
Budapest - Katona József Szakközépiskola és Felnőttoktatási Gimnázium
Budapest - Than Károly Ökoiskola, Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola
Csongrádi Gimnázium és Szakképző Iskola Sághy Mihály Tagintézménye
Debrecen - Brassai Sámuel Gimnázium és Műszaki Szakközépiskola
Debrecen - Dienes László Gimnázium és Egészségügyi Szakképző Iskola
Debreceni Irinyi János Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola
Dunaföldvári-Bölcskei-Madocsai Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Gimnázium és Szakiskola
Dunaújvárosi Bánki Donát Gimnázium és Szakközépiskola
Esztergom - Szent Imre Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola
Győri Krúdy Gyula Gimnázium, Két Tanítási Nyelvű Középiskola, Idegenforgalmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola
Gyula - Békés Megyei Harruckern János Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Gimnázium, Szakképző Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium
Kazincbarcikai Surányi Endre Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium
Mezőtúr - Teleki Blanka Gimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium
Nagykanizsa - Dr. Mező Ferenc - Thúry György Gimnázium és Szakképző Iskola Thúry Tagintézménye
Nyíregyháza - Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola Szakiskola és Kollégium
Salgótarján - Madách Imre Gimnázium és Szakközépiskola
Sopron - Vas- és Villamosipari Szakképző Iskola és Gimnázium
Tatabányai Integrált Szakiskola, Középiskola és Kollégium
Tiszakécskei Móricz Zsigmond Általános Iskola, Gimnázium, Szakképző Iskola, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola
Vác - Boronkay György Műszaki Szakközépiskola, Gimnázium és Kollégium
Veszprém - Ipari Szakközépiskola és Gimnázium
Záhonyi Kandó Kálmán Közlekedési Szakközépiskola, Gimnázium és Dr. Béres József Kollégium
Írjon nekünk az info@vaa.hu címre, ha veszélyben érzi saját iskoláját!
Kövessen minket facebookon!
Terjessze az oktatási tévhiteket cáfoló kampányunkat!